Ha vissza kell emlékeznem, hogy honnan indult a kötődésem az állatokhoz, akkor meglehetősen sokat kell tekernem az időben, egészen az 5-6 éves Timiig nagyjából 1999-be, ami bizony nem most volt. 🙂 Meghívtak minket vendégségbe a nagyszüleim szomszédságába, ahová akkoriban gyerekként imádtam járni, mert pontosan tudtam, hogy mi vár rám: egy néhány hónapos kölyök keverék kutyus. Egy nagy gond volt azonban ezzel az idilli képpel: a kutya láncon, kikötve élt. Sajnos azokban az időkben is akadtak még olyan helyek, amelyeken az a felfogás uralkodott, hogy a kutya csakis a házőrző szerepét tölti be, minden más értékének csak minimális figyelmet tulajdonítottak. Ezt gyerekfejjel természetesen még nem fogtam fel teljes mértékben, de arra egyértelműen emlékszem, hogy erős rossz érzés fogott el, mikor néhány perc játék után rájöttem, hogy neki bizony annál nagyobb játéktér nem jutott. Amíg a felnőttek bent voltak a házban, én azon ügyeskedtem, hogy leszedjem a nyakörvét és végre szabadon engedjem a kertben. Az a gyermeki, őszinte, tiszta boldogság, amit akkor éreztem a felszabadult játék és rohangálás közben, semmivel nem hasonlítható össze. Az a szeretet, amit az állatok, különösképpen a kutyák iránt érzek, felnőtt koromra is elkísért, és soha, egy pillanatra sem hagyott alább. Amikor rájöttem arra, hogy a fotózás az egyik olyan tevékenység, ami igazán kikapcsol és feltölt, nem volt kérdés, hogy ezt összekössem az állatokkal.

Egy kisvárosban születtem, amit dombok, hegyek, folyók, fenyőerdők és végtelen természet vesz körül. Az időm nagy részét a szabad levegőn töltöttem, és természetjáró édesapámnak hála annyira megszerettem a túrázást, hogy ma már nem tudnám elképzelni az életemet enélkül. 12 éves koromban költöztünk Budapestre, ami óriási változás volt ahhoz képest, amit addig megszoktam. Rengeteg előnye és szépsége van a nagyvárosnak, de az kétségtelen, hogy ahol igazán otthon érzem magam, az mégis a természet. Ebből adódóan az évek során igyekeztem felfedezni a Budapest körüli kirándulóhelyeket és Magyarország egyéb csodás tájait, így ma már annak ellenére sem telik el úgy sok idő túrázás nélkül, hogy nagyvárosban élek. Amikor elkezdtem tervezni a kutyafotózás részleteit, magától értetődőnek éreztem, hogy társítsam a természettel, hiszen a kutyák természetükből adódóan talán itt érzik magukat a legfelszabadultabbnak, így igazán önfeledt, őszinte pillanatokat tudok majd elkapni.

Az utolsó összetevője a képletnek szorosan kapcsolódik a természetszeretethez, ugyanis az egyik tényező, ami miatt elképesztően igénylem a szabadlevegős létet, az a megnyugvás érzése. A rohanó, ingerekkel és stresszel teli hétköznapok után úgy érzem mindannyiunknak szüksége van egy kis lelassulásra és olyan minőségi időre, ami alatt egy kicsit félreteheti a mindennapi gondokat. Épp ezért nem csak egy egyszerű fotózás az, amit nyújtani szeretnék, hanem egy kis kikapcsolódás, kiszakadás a hétköznapi teendők közül, ha még csak arra a néhány órára is. Hiszem, hogy a mi hangulatunk és jóllétünk a kutyusunk lelkét is nagyban meghatározza, így a legnagyobb megtiszteltetés lenne, ha a fotókon kívül egy kis feltöltődést is tudnék biztosítani mind a gazdiknak, mind a kedvenceknek.

Köszönöm, ha bizalmat szavazol nekem, én pedig igyekszem legjobb tudásom szerint minden tőlem telhetőt megtenni, hogy az elkészült fotók évek múltán visszanézve is megmelengessék a szívedet! 🙂